2025. 06. 12.

Együttműködés a HÖOK-kal

Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Többek között fókuszcsoportos vizsgálat, kérdőíves turisztikai és szociológiai felmérés, valamint számlálásos turisztikai és demográfiai felmérés is indult az elmúlt napokban a Velencei-tó térségében, a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) tudományos együttműködésének köszönhetően.
A HÖOK kommunikációs partnere, a NEST Communications vezetésével zajló fókuszcsoportos beszélgetésekkel és egy 500 fős, reprezentatív telefonos kutatással elsősorban azt járják körül, hogy miket tartanak az itt élők a Velencei-tó legfőbb értékeinek, illetve milyen fejlesztéseket támogatnának leginkább. Az egyetem demográfiai vizsgálatai keretében elkészül a Velencei-tó térségében élő népesség összetételének változásait bemutató tanulmány és a 2050-ig várható népesség-előrejelzés tanulmánya is, amelyek igen fontos információkat szolgáltathatnak a fejlesztési döntésekhez.
Az aktív turizmus kutatás részeként zajló empirikus felmérés pedig tavasszal, nyáron és ősszel is megméri a kerékpáros turisták előfordulásának intenzitását a Velencei-tó körül. Az intenzitás mérése ugyanis igen fontos összetevője a turisztikai tervezésnek, például az útvonalak leterheltségével és a szolgáltatások telepítésének, kihasználtságának kapcsolatában. A vizsgálat az empirikus tudomány oldaláról jelentősen hozzájárulhat a Nemzeti Kerékpáros Stratégia célkitűzésének megvalósulásához, monitorozásához. A kutatás a Velence Resort & Spa előtti kerékpárútnál zajlik, egyetemista számlálóbiztosok segítségével, minden évszakban két egymás utáni hét két-két napján.
„A Kodolányi János Egyetem Alkalmazott Kutatási és Innovációs Központja számos szakmai kutatással, elemzéssel és szakpolitikai javaslattal segíti a tó ökológiai, környezeti, társadalmi és gazdasági fejlődését. Biztosak vagyunk abban, hogy a HÖOK-kal közösen nemrégiben elindított tudományos együttműködés is jelentős mérföldkő ezen az úton” – fogalmaz Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem elnöke. Hozzátette: a kutatás a fejlesztési munka első lépése csupán. Az egyetem feladatának tekinti, hogy összekösse az összes fontos szereplőt, a hallgatóktól a helyi közösségeken át a vállalkozásokig, politikai aktorokig, és a kutatásokra alapozva konkrét fejlesztési programok kidolgozásában is részt vegyen. A kutatások első eredményeiről még a nyáron beszámolnak majd.
A HÖOK az EFOTT fesztivál jogtulajdonosaként ezer szállal kötődik ehhez a térséghez. Az EFOTT 2020-ban költözött először Sukoróra. A HÖOK és az EFOTT minden évben jelentős összeget fordít a tó környezetének ápolására, fejlesztésére, támogatja a helyi vadmadárkórházat, valamint vendégül látja a fesztiválon a sukoróiakat. Idei újítás, hogy minden sukorói lakos ingyen tud igényelni szerdai és csütörtöki napijegyet az EFOTT-ra. További fejlesztésekben is gondolkodik a HÖOK: Fiatalokért Központ néven egy olyan multifunkcionális rendezvény- és szabadidőközpont jönne létre, amely elsősorban egyetemistáknak és fiataloknak kínálna helyszínt, valamint elérhető árú szálláshelyeket konferenciák, sportesemények és szórakoztató programok számára.
„Nem csupán egy zenei rendezvényt hozunk létre évről évre a Velencei-tó mellett, hanem egy olyan fesztiválélményt kínálunk, amelynek elválaszthatatlan része a tó és környezete, a vízparti élmények, a természetközeli helyszínek. Az EFOTT mindig is több volt egyszerű bulinál: itt találkozhatnak először az egyetemisták a közös fesztiválozással, itt mélyülnek el az egyetemi barátságok vagy épp itt találkozhatnak újra a rég nem látott egyetemi barátok” – vallja Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke. Kiemeli: az idén július 9. és 13. között megrendezett fesztiválon továbbra is kiemelt szerepet kapnak a nappali programok. Az UNIversum egyetemi kampuszban bemutatkoznak a hazai felsőoktatási intézmények, innovációs projektek, civil kezdeményezések és vállalati szereplők is, interaktív programokkal és közösségi élményekkel tarkítva. Természetesen a Kodolányi János Egyetemmel is találkozhatnak az érdeklődők.

Kiemelkedő kutatási projektek

A Kodolányi Egyetem Alkalmazott Kutatási és Innovációs Központ keretében működő kutatóintézetek (Aktív- és Ökoturisztikai Kutatóintézet, Mezőföld Kutató- és Fejlesztő Intézet, Fenntarthatósági és Klímakutatóintézet, Mesterséges Intelligencia Társadalmi hatásai Kutatóintézet) kutatási projektjei két meghatározó irányelv szerint működnek. Az egyik az országos vagy regionális megközelítés keretében létrejövő projektek reagálása a gyakorlatban megmutatkozó kihívásokra, trendekre, problémákra, a másik pedig az egyetem oktatási tevékenységében történő hasznosítás lehetősége. Mivel a kutatóközpontok mintegy másfél éve működnek, nemzetközi tevékenységük elsősorban a pályázati kezdeményezésekben mutatkozik meg.
A nemzetközi projektek közül kiemelkedik a Kutatási és Innovációs Központ és az amerikai Cornell magánegyetem (Ithaca, NY) és a PennState University (University Park, PA) közös szociológiai projektje (Rural Household Economic Strategies), amelynek keretében több hazai és külföldi publikáció is született, több mint száz nemzetközi hivatkozással. Legközelebb (2025 júliusában) az European Society for Rural Sociology rigai konferencián szerepelnek előadással a projekt résztvevői. A Kodolányi Egyetem mindkét amerikai egyetemről fogadott előadásokat tartó vendégprofesszorokat.


« vissza

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1117 Budapest,
Prielle Kornélia u. 47-49.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Rákóczi u. 25.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 20 521 4870
Frissítve: 2025. 06. 30. 18:32
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv